Dr. Kis Orsolya
Aneszteziológus
Őrangyal a műtőasztal mellett
Orvosok humora:
„- Ki volt az első aneszteziológus?
- Ki más, mint Isten! Hiszen tökéletesen kellett elaltatnia Ádámot, hogy kivehesse az Oldalbordáját.”
Földi mandátumú őrangyalként ismertem meg. Helyzetben… vagyis hivatása gyakorlása közben. Vidám, bohókás, tarka fejkendője, reklám fogsorával teli mosolya, figyelmes kedvessége, bájos humora, felkészültsége, üde és odaadó lelki, szellemi jelenléte, - vagyis Orsi doktornő lénye – elbűvölő, nyugtató elixírként hat a rábízott gyógyulni vágyókra.
Őszintén csodálkoztam rá, mint „ Az anesztes orvosra ”, aki a műtőben – bár reflektorfényben, mégis a szakma kulisszái mögött, egyfajta untermanként – teszi a dolgát. Azt a szinte misztikusnak tűnő cselekvéssort műveli ő, amiben tévedhetetlenül, és rendíthetetlenül pontosnak és magabiztosnak kell lennie az operáló kolléga és a beteg biztonsága érdekében.
ELA: - Mikor, mitől, miként fogalmazódott meg Önben, hogy orvos szeretne lenni?
Dr. Kis Orsolya: - Mint minden gyerek, nagyon szerettem az állatokat, figyeltem őket, gyönyörködtem bennük és szinte magam is éreztem a fájdalmukat, amikor sérülten láttam némelyiket. Így erősen foglalkoztatott az állatorvoslás, de aztán valahogy attól tartottam, hogy mi lesz, ha nem értjük majd egymás szavát és nem fogom tudni elmagyarázni nekik, hogy miért kell nekem is újra fájdalmat okoznom például egy injekcióval. Tizenhárom éves koromban azonban már célegyenes biztonsággal tudtam, hogy emberorvos szeretnék lenni. Az egyetemre pedig első nekifutásra fel is vettek, ahol minden tanulmányi területet nagyon élveztem. Eleinte legjobban a sebészet vonzott, aztán egyre inkább a nőgyógyászati területek kezdtek érdekelni. Hogy mégsem a szülész – nőgyógyász állandó és spontán készenléti életvitelét választottam, annak az az oka, hogy kiszámíthatóan szeretnék a családom, a gyerekeim mindennapjaiban is jelen lenni.
ELA: Az ismert és sikeresnek ítélt sebészet és nőgyógyászat helyett hogyan, miért kanyarodott a kevésbé népszerű aneszteziológia szakterületére?
Dr. Kis Orsolya: - Mint minden gyerek, nagyon szerettem az állatokat, figyeltem őket, gyönyörködtem bennük és szinte magam is éreztem a fájdalmukat, amikor sérülten láttam némelyiket. Így erősen foglalkoztatott az állatorvoslás, de aztán valahogy attól tartottam, hogy mi lesz, ha nem értjük majd egymás szavát és nem fogom tudni elmagyarázni nekik, hogy miért kell nekem is újra fájdalmat okoznom például egy injekcióval. Tizenhárom éves koromban azonban már célegyenes biztonsággal tudtam, hogy emberorvos szeretnék lenni. Az egyetemre pedig első nekifutásra fel is vettek, ahol minden tanulmányi területet nagyon élveztem. Eleinte legjobban a sebészet vonzott, aztán egyre inkább a nőgyógyászati területek kezdtek érdekelni. Hogy mégsem a szülész – nőgyógyász állandó és spontán készenléti életvitelét választottam, annak az az oka, hogy kiszámíthatóan szeretnék a családom, a gyerekeim mindennapjaiban is jelen lenni.
ELA: Az ismert és sikeresnek ítélt sebészet és nőgyógyászat helyett hogyan, miért kanyarodott a kevésbé népszerű aneszteziológia szakterületére?
Dr. Kis Orsolya: Már az egyetemi gyakorlatok során nagyon megtetszett, hogy az intenzív osztályról is az aneszteseket hívják a rosszul lévő beteghez. Amikor a másik szakorvosnál „megáll a tudomány”, hozzánk fordulnak. Amikor az intenzívről hívnak, rövid idő áll rendelkezésre a helyzetfelismerő cselekvéshez és a beteg élete akkor, arra a kis időre az én kezemben van. Megmenteni valakit, csodálatos, felemelő érzés! Szóval, beleszerettem az aneszteziológia komplexitásába. Igaz, hogy dolgozom én is éjjel-nappal, de komolyan gondolom és teljes szívvel így érzem, hogy nekem hivatásom van, amit nagyon szeretek. Ebben találtam meg magam. Nem tudnék és nem is vágyom rá mással foglalkozni. Ezért nem okoz problémát a 24 órás szolgálat végén is, hogy rámosolyogjak a betegekre.
ELA: Az altató orvosra minden kórházi szakterület igényt tarthat bármikor. A több év alatt gondolom látott, tapasztalt sokfélét sikerből, fájdalomból, döbbenetből, odaadásból, gyászból és az élet erőinek csodáiból is,… az élményei hatására melyik osztály került legközelebb a szívéhez?
Dr. Kis Orsolya: Minden szempontból a nőgyógyászat a kedvencem és azon belül is a szülészet. Nagyon szeretem azt a bensőséges folyamatot végig kísérni. Csodálatos látnom azt, amikor a kismama fájdalmaktól elgyötört vonásai kisimulnak az én segítségemmel. A másik katartikus varázslat, amikor pillanatról pillanatra követhető minden megindító rezdülésükben, hogy – még és már – az egymásra hangolt szülők csak ketten vannak, de mindjárt hárman (vagy többen) lesznek. Az ilyen élmények minden fáradtságot feledtetnek, semlegesítenek.
ELA: - Hallgatva, elképzelve is, - pláne átélve – óriási lelki töltet lehet így tapasztalni meg a szeretetet és az élet állandó megújulásra kész erejét. Ugyanakkor, ugyanabban az épületben ott az onkológia is...
Dr. Kis Orsolya: Az onkológiai betegek különösen sérülékeny lelki állapotban vannak, nekik rengeteget jelent egy-egy kedves szó, egy érintés, pár perc beszélgetés, hogy érezzék, nem egyedül kell megvívniuk a harcukat. Fontos tudniuk, hogy mi vár rájuk, mivel kell szembenézniük, mert felkészültebben erősebbek. Lelkileg nagyon nehéz ez a szakág, de látni azt, hogy segíthetünk, hogy emberként és orvosként is mellettük lehetünk teljesebbé teszi a munkánkat. Avval a nagyon finom, pozitív energia többlettel, amivel a szülészetről kijövünk, bőven tudunk juttatni – derű, mosoly, jó szó, hit, biztatás formájában – például a „nagyműtéteseinknek”.
ELA: Most álljunk meg egy szóra! Bennünket minimum naiv szépelgőknek fognak bélyegezni az egészségügy agyonostorozott viszonyai közepette.
Dr. Kis Orsolya: - Ugyan, a mosoly, a lelkesítő szavak ingyen vannak. Az egészségügyben dolgozókban, szebben kifejezve a gyógyító hivatásúakban eredendően jelen kell legyen az együttérzés, a segíteni akarás motivációja. Pont ezt szeretem a műtőben! Amikor ott becsukódik az ajtó, nincs rang, nincs státusz-szimbólum, nincs öreg vagy fiatal, nincs se ellenszenv, se rokonszenv, nincs boríték, nincs politika. Csak az Ember van!
ELA: - Igen, a műtő! A laikus egészséges is úgy áll ehhez a helyhez, hogy „csak oda ne kerüljek”, az operáció előtt álló betegben meg sok minden kavarog…
Dr. Kis Orsolya: - Tudom, mi mindentől félnek a betegek… Sokan nem is magától a műtéttől, hanem az altatástól tartanak, meg hogy mi lesz az eredmény, hogy felébrednek-e, hogy lesz-e a beavatkozás közben vagy utána maradandó nyomokat hagyó komplikáció. Nagyon fontos ilyenkor a kommunikáció, a félelmek eloszlatása, a műtétre való fizikai és pszichés felkészítés. Többek között ezért tervezem, hogy a jövőben a hipnoterapeuta szakképesítést is megszerzem, hogy igény esetén azt is alkalmazhassam a betegek javára.
ELA: - Az operációt végző orvosnak és az altató orvosnak egyaránt óriási a felelőssége, ami rájuk nézve vélhetően szintén nagy lelki teher lehet a rutin ellenére is minden egyes esetben. Nem akarok ál-naiv lenni, az orvos nem szoronghat egy-egy nagyobb, bonyolultabb beavatkozástól sem. De mégis…
Dr. Kis Orsolya: - Nem, az orvos valóban nem szoronghat, hiszen akkor nem is tudna gyógyítani. ahhoz pedig kiegyensúlyozottnak kell lenni. Minden egyes alkalomra nagyon alaposan felkészülünk és tervszerű, koncentrált csapatmunkával cselekszünk amikor, ahogyan és ahol szükséges.
ELA: - És tényleg tudnak minden helyzetben töretlenül erősek lenni?
Dr. Kis Orsolya: - Igen, de sosem érintetlenül az érzelmektől… Tény, hogy látunk és végig kísérünk hihetetlen dolgokat. Amíg „helyzet” van, az életek mentésében, az utolsó pillanatig tesszük a dolgunkat. És időnként minden közös igyekezetünk ellenére lezajlanak előttünk olyan folyamatok, amikor elveszítünk embereket, akikért együtt küzdöttünk. Olyankor bizony van, hogy összeborulva meg is siratjuk őket, vagy csak kiülünk a lépcsőre egyedül, szótlanul… Meggyőződésem azonban, hogy ezek az esetek is erősebbé tesznek bennünket és minden nappal egyre többet értünk és érzünk át abból, hogy milyen nagy kincs az Élet.
Dr. Kis Orsolya a számok szerint
Lássuk most röviden, hogy a születési számaiból felállított képlete sok mindent igazol vissza a fentiekben megismert Kis Orsolya aneszteziológus doktornőről pályájával kapcsolatosan! Elsőként feltűnő, hogy az ún. domináns száma, a 7-es - mint „gyógyítók száma” -, gazdag jelentéstartalma szerint a Doktornő empatikus képessége átlagon felüli. Ez pedig nem valami távolságtartó együttérzésként mutatkozik meg, hanem minden helyzetben elsőként az együttműködő lénye kerül előtérbe. Vagyis szinte automatikusan, azonnal segítene mindenkin. E szám utal pl. az ujjbegyek kifinomult érzékenységére, illetve érintése nyugtató, fájdalomcsillapító, lelkileg és fizikailag is enyhülést adó hatására. E jelből derül ki az is, hogy kész minden tapasztalati úton való tanulásra, vagyis erősen motiválják őt a gyógyításban felmerülő kihívások. Ehhez további segítséget kapott a 9-esei jelentése szerint, mivel analitikus, problémamegoldó gondolkodására kollégái bizton számíthatnak. Annál is inkább, mivel ez a konstelláció már az áldozatvállalásra is utal. A 4-esei igen fontos jellembéli adottságokat igazolnak; nagy teherbírással, maximalista módon szeret dolgozni. Munkájában, de élete minden más területén is okosan szervez, rendben és rendszerben képes látni és kezelni maga körül eszközöket és teendőket egyaránt. Fontos számára a biztonság megteremtésének olyan szintje, amelyből környezete szereplőinek is bőven juttathat. Tehát szűkebb és tágabb körei számára is ő az erődítmény, akire mindig minden helyzetben lehet számítani. Személyiség-térképének fizikai szintjén megjelenő ún. 147-es síkja pedig mutatja a gyakorlatiasságot, a kézügyességet, a folyamatos megújulási igényt és képességet és nem utolsó sorban a lényéből eredendően sugárzó vonzerőt. Mátrixának másik összefüggő számsora az Energia sík, mely szerint egész életében fáradhatatlan aktivitással, szorgalommal és kedvvel lesz képes teljesíteni a feladatait. Mind e személyiségelemek minden gyógyító hivatású embernél nélkülözhetetlenek, speciálisan pedig altató orvosként mutatnak célirányosan rátermettséget.
