Rácz Zsuzsa

Író, újságíró, coach

Rácz Zsuzsa, alias Teréz Anyu közülünk való.

Zsuzsát is a Magyar Rádióban töltött éveimből ismerem. Egyszer az egyik éjszakai műsorba hívott be bennünket Földi Attila sportriporter kollégánk, emlékeim szerint a női írók és a szerelem témakörében folytatott szórakoztató beszélgetésre. ...Híressé vált könyve megjelenése előtt Zsuzsa valahogyan nagyon eltűnt a Rádióból. Egyszer aztán, amikor összefutottam vele és rácsodálkoztam, mondta, hogy semmi sem ment olyan könnyen az életében akkoriban, mint szerette volna, így tele van aggodalommal és szinte mást sem tud tenni, mint kiírja magából ezeket... Aztán az élő éjszakai műsor zene alatti kávészünetében megkérdeztem tőle, miként éli meg lelkileg a hirtelen rátört extra népszerűséget. Valami olyasmit válaszolt, hogy mindez egyáltalán nem olyan könnyed és álomszép állapot, mint amikor még csak képzeleg az ember a nagy népszerűséget hozó sikerről. Néhány évvel később, amikor az itt közölt cikk kapcsán, már ifjú anyukaként látogattam meg, számomra is érdekes és kedves élmény volt látnom az élő képet, a szingli ikonként híressé vált lányról, ölében a kicsi lányával, másik kezével a pörköltet kavargatta, hogy meleg vacsorával várja a munkából hazatérő férjét.

Szóval, mi ebből a tanulság, Hölgyeim és Uraim? Mindenkivel megtörténhet a csoda, a várva várt boldog párkapcsolat! Amin persze folyamatosan dolgoznunk kell, mert táplálni szükséges, ugyebár!             

A Családi Lap 2009-ben közölte ezt a cikkünket.

                          ......................-----------------------------------..........................

Rácz Zsuzsa a számok szerint

Rácz Zsuzsa, alias Teréz Anyu közülünk való. Egyébként meg ő lett a honi „szingli” embléma. Pedig dehogy akart az lenni… csupán elkezdte kiírni magából hétköznapjai hiányérzeteit, kínjait. Csak úgy! Meg „csakazértis”! És tessék, országos ismertség lett belőle! Akarta vagy sem…Véletlenek viszont nincsenek! Sorsunk és személyiségünk kart karba öltve járnak.

Nagy ívűnek tűnik az út az épp egyéves Szofi anyukája mögött, úgy Teréz Anyuként, mint a még társról álmodozó, önmegvalósító rádiós-újságíró lányként. Mindannyian konkrét feladattal érkezünk a földi létbe, melyeket meg kell élnünk. 

A róla és másokról készült számmisztikai elemzés és/vagy beszélgetésünk - a cikk terjedelmi meghatározottsága és a személyesség határain belül lévő részek tiszteletben tartása miatt - nélkülözi a teljesség igényét.

Zsuzsa születési dátuma -1972.02.05.- amivel ő az ún. 26/8-as sorsutat járó személyiség. Minden szám gazdag jelentéstartalommal bír, így a képlet elemeinek részleteit egységben tekintve, különleges kihívásról vall a sorsterve. Konkrétabban a pénzzel, a hatalommal, az ismertséggel kapcsolatos vágyak és meggyőződések egymásnak feszülő élményeit, érzéseit kell megélnie és földolgoznia folyamatosan alakítva, építve személyiségét.

- Mit jelent mára, jó hat év távlatából a népszerűség?

- Belecsöppentem, hirtelen... Bár megmutatni magam, bizonyítani mindig is szerettem volna, de a közismertség és minden, ami vele jár, túl erős élmény volt.

- Teher?

- Teher, ami szinte állandó készenléti állapotot igényel. Utcán, közértben, villamoson mindig meg kell tudni felelni. Régi cimboraként üdvözölni bárhol bárkit, aki a tévéből fölismer, miközben nekem fogalmam sincs, hogy ki ő. Ez persze nem panasz, hisz nagyon sok szeretet áradt és árad felém, ami igazán jól esik. Közben pedig próbálok az maradni természetesen, aki vagyok. Közülük való. Ezzel együtt komoly megpróbáltatás a sikeres nő szerepe.

- A születési számaid  adta kombinációból szembetűnő az is, hogy bár nyitott vagy az új ismeretségekre, barátságaid életre szólóak.

- Igazolhatom mindezt azzal, hogy mióta Miskolcról a fővárosba kerültem három barátnőm lett és ők még mindig vannak, sőt ők vannak még mindig!

- Képletedben - a több 1-es, 2-es és a 7-es- szám szerint - általában nem igazán tudsz túllépni egyik pillanatról a másikra a napi szinten ért és befogadott rengeteg érzelmi információn. Földolgozásukhoz térben és időben távolságra, zavartalan intimitásra van szükséged. Azok közé tartozol, akik még képesek beilleszkedni csapatba, de az átlagnál nagyobb szabadságigénnyel, a kontrollt nem vagy csak nehezen tűrve. Ilyen esetben inkább odébb állsz.

/Zsuzsa válasza e megállapításokra egy pajkosan helyeslő félszeg mosoly, majd nyomatékként sűrűn bólogatva jelzi, hogy mindezt helytállónak találja, de egyelőre:”No comment”

- Teréz Anyu sikere után nem kunszt kijelenteni, - ami számaidban is látható - képes vagy szóban és írásban is egyaránt pontosan kifejteni, kifejezni érzéseidet.

- Helytálló, hiszen elég csak arra gondolnunk, hogy jó tíz esztendőn át sikeres munkatársa voltam a Magyar Rádióban a Reggeli Csúcs, a Táskarádió, a Drogéria Majd a Teréz Anyu klub c. műsoroknak. Sőt a nagy berobbanás előtt évekkel jelent meg a drogos létről szóló könyvem a Kábítószeretet.

- Ugyancsak a már említett 2-esek és 7-esek rendkívül érzékeny, együttérző és együttműködő személyiségre utalnak, mi több sok ember rászorultságát érzed saját feladatkörként megoldandónak, ám e tulajdonságaid jelenlétével érvényes egy speciális önvédelmi távolságtartás is.

- Ez sem kétséges, szerintem mára végképp erről szól a Teréz Anyu könyvön kívüli minden egyéb  megnyilvánulásom vagy egészen konkrétan a Drogéria c. volt rádiós műsorom. Amiért azonban újra tanulni kezdtem, hogy elsajátíthassam az ún. szupervízió tudományát, gyakorlatát. Úgy találtam már egy ideje, hogy kevés az együttérzés, a segítőszándék ténye. Ennél többre van szükség! Profi segítőként, mérhető hatékonysággal akartam ezt művelni. Tehát újabban „coach”-ként tevékenykedem, vagyis önismereti és életvezetési tréningeket vezetek. Bár Szofi és az írás mellett azért ez még nem lehet napi rendszerű.

- Ide kívánkozik a kérdés, hogy Teréz Anyu megvalósult álma-e Szofi? ...Ám a képlet azt súgja, hogy maximalizmusod és aggodalmaskodásra való hajlamod sokáig nem engedte közel ezt a képet. Mondhatnám folyamatosan vívódhattál a vágyakkal az észérvekkel.

- Nem tagadom! Mégpedig azért, mert lelkem és meggyőződésem szerint egy nő csak a megfelelő Apa jelenlétével vállalhat gyereket. Érzelmileg, szellemileg, fizikailag s mi tagadás anyagilag is egy kisember elindításához két szülő ideális. Produkálhat persze az egyéni sors minden mást is, de azért az alap igenis legyen a kerek család.

- Látható továbbá a képletéből /5-ösök, domináns 8-as / az is, hogy a sorsod nagy váltásokat produkál. Sokaknak már az is kielégítő válasz lehet erre, hogy „lám a feminista szingliből feleség és anyuka lett!” Megkockáztatom azonban kijelenteni, hogy Rácz Zsuzsa messze nem is volt soha az a típusú szingli, mint amivé bélyegezett a köztudat a könyved témája és a hozzá rendelt siker nyomán.

- Szerintem sem, hiszen mindig élt bennem egy kép a Társról. A párom, Ignác érkezéséig valójában csak jártam az utam, amin haladnom kellett, persze minden kínjával és próbájával. Nyilván azt kellett megélnem amit, hiszen ebből született a könyv, a vele járó rám zúdult sikerrel, s a folytatás pedig biztos, hogy a férjem és a lányom, ugyanezen az úton.

- Szóval tetszik a feleség-szerep?

- Nagyon! Őszintén szólva álmodni sem mertem ilyen párkapcsolatról. Amióta viszont megismertem Ignácot, azóta tudom ő az életem Társa. Nem „csak” a férjem és a gyerekem apja. Több ennél! Sokkal több színben jeleskedik. Szembesített például a hezitálásra való hajlamommal is. Nos a férjem döntésekre is tanít, s ha kell cselekszi velem együtt mindazt amit igenis kell. S nagyon fontos, hogy a félelmeimben pedig képes föloldani csupán azzal is amilyen, mert derűs és ettől máris biztonságos. Megértő és segítő lénye doppingol. Szóval van boldog kapcsolat és csöppet sem unalmas ettől.

- S szintén innen ered, hogy a kicsi Szofi első pillantásra nyitott, mosolygós, nevetgélő baba…

- Ezt is Apukájától örökölte, aki szintén ilyen aranyos, mosolygós.

- A lapban közszemlére bocsátandó családi fotótól azonban elzárkóztok.

- Így igaz! Habár gyönyörűek és a falaink tele is vannak „a babázó szülők” képeivel, de úgy döntöttünk, ha egy újságnak vagy tévének is igent mondanánk az ilyesfajta közszereplésre, akkor a többieknek is „igen” járna. Nem látjuk értelmét az efféle népszerűsítésnek. Az intim szféránk hadd legyen csak a miénk.

- Teréz Anyu számára milyen új érzésélményeket hozott az anyaság?

- Igyekszem nem megható lenni. Onnan kezdem, feministaként sosem vallottam azt, hogy a nő csak az anyaság által teljesedhet ki. Ezt így rendkívül kirekesztőnek találom. Mindig hittem, hogy sokféle kiváló női szerep él. Ezen felül pedig mély együttérzéssel vagyok az olyan női sorsok iránt, akiknél nem valósulhat meg a gyermek-élmény. Kinél társ hiányában, kinél egészségügyi okok miatt. Tehát most, ezek után mondom ki, hogy igen, a lányomra való napi rácsodálkozásom fölülír mindent. A sokféle szeretet közül máshoz nehezen fogható. Természetesen a férjem és az írás is marad, mint nagy érzés és motiváló erő… és tényleg így kerek most az életem!

- Tehát Teréz Anyu folyt köv.?

- Naná!

- Várjuk!

Erdélyi Lili Ada

Családi Lap 2009. 

A szellemi jogvédelem hatályos törvényének ide vonatkozó paragrafusait és a honlap alkotóinak munkáját tiszteletben tartva a honlapról bármely téma, szereplők, szöveg vagy szövegrész, képanyagok bármilyen átvétele, fölhasználása a honlap alkotóival való írásos kapcsolatfölvételt követő írásbeli, jogtiszta megegyezéssel történhet. © 2017. remekemberek